Pörölycsapás az ellenzéki szavazóknak: visszavonul a kedvencük, a „mocskos fideszes” zenész
„Sokat gondolkoztam azon, hogy mikor és hogyan kommunikáljam ezt felétek úgy, hogy ne vezessek félre senkit” – írta az előadó.
A reintegrációs őrizetben meghatároznak számára egy telephelyet, ahol élni fog, illetve időpontokat, amikor elmehet vásárolni és ügyeket intézni.
Ha nem történik semmi rendkívüli, Lagzi Lajcsi a nyár elején kijöhet a berettyóújfalui börtönkórházból, bár ekkor még nem lesz teljesen szabad, reintegrációs őrizetbe kerül, ami a háziőrizetnek felel meg, nyomkövetőt kell viselnie – számol be a Bors. Galambos Lajos 2023. április 26-án kezdte meg a három év hat hónapos börtönbüntetését, bár még egy percet sem töltött cellában köszönhetően annak, hogy egy gyógyíthatatlan betegségre hivatkozva börtönkórházi ellátást kért, amit meg is kapott.
A reintegrációs őrizet egyébként számos feltételhez kötött, azt kérvényeznie kell a börtönnek, az elítéltnek vagy az ügyvédnek. Ha befogadják a kérelmet, akkor egy meghallgatás vár Galambos Lajosra, és csak azt követően kaphat engedélyt a távozásra. Meghatároznak számára egy telephelyet, ahol élni fog, illetve időpontokat, amikor elmehet vásárolni és ügyeket intézni.
A nyomkövetővel azonban csak kötött helyen mozoghat, nem utazgathat kénye kedvére bárhová.
Csontos Zsolt, Lagzi Lajcsi ügyvédje szerint védence speciális helyzetben van, hiszen a reintegrációs őrizetbe kerültek elmehetnek ugyan egy munkahelyre dolgozni, de Lajcsi zenész, akinek az a munkája, hogy járja az országot, ezért majdnem teljesen kizárt, hogy folyamatosan engedélyeket kérjen azokra a helyekre, ahol koncertet szerveznének neki.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter